A sci-fi titán Isaac Asimov az Alapítvány trilógia szerzője valóban kiérdemli az „időtlen” jelzőt. Bár a regény először 1951-ben jelent meg, öt novellája közül négy pedig 1942-ben és 1944-ben, az elbeszélés politikája és a galaktikus színpadon szerves szerepet játszó tudomány ma is aktuális. Az Alapítvány nemcsak terjedelme miatt lenyűgöző, hanem azért is, mert a műfajában mércét állít.
Az Alapítvány egy elég távoli jövőben játszódik
Az emberiség elfelejtette a származási bolygóját és a hatalmas Galaktikus Birodalom romlásának korai időszakát öleli fel. Az öt, egymással összefüggő novella közül az első Hari Seldon pszichológus és matematikus politikai manőverezéseit részletezi, aki kifejlesztette a „pszichohistória” nevű tudományt. Ez a szociológiát, a statisztikát és a pszichológiát kombinálja, hogy megjósolja nagy embercsoportok jövőjét. Seldon statisztikailag megjósolta a Birodalom közelgő összeomlását és egy harmincezer évig tartó, szenvedéssel és barbarizmussal teli időszakot, mielőtt a hamvaiból feltámad egy Második Birodalom. De a pszichohistóriát arra is felhasználta, hogy kidolgozzon egy tervet a harmincezer év mindössze ezer évre való lerövidítésére. A többi novella Seldon jóslatainak első, nagyjából kétszáz évét játssza el.
Asimov az Alapítvány trilógia történetet szinte teljes egészében a politikusok titkos találkozókon, tárgyalásokon, tanácsüléseken vagy társadalmi eseményeken folytatott párbeszédén keresztül meséli el. Csak néhány akció vagy leírás központú jelenet szakítja meg ezeket a beszélgetéseket. Ez azt jelenti, hogy a könyv nagy része elméletalkotásból, stratégiaalkotásból és jóslásból áll. Így olvasása inkább olyan, mintha egy sakkbajnoki játszmát néznénk. A karakterek fizikai leírásukban, hangjukban vagy furcsaságaikban kevéssé különböznek egymástól, így nagyrészt azonosulnak politikai céljaikkal. Ez a stílus kihívást jelentő olvasmánnyá teheti a könyvet, ugyanakkor intenzíven a Galaktikus Birodalom és a peremén lévő gaz királyságok „nagy egészére” koncentrál. Minél kevesebb időt töltesz az egyének és személyes életük megismerésével, annál több időt töltesz a galaxis sorsával.
Az Alapítvány politikájának egyik kulcsfontosságú játékszere az atomenergia
A technológiai fejlődés, amely figyelemre méltó módon egybeesik a II. világháború történelmi kontextusával. Isaac Asimov futurisztikus világában az atomenergia a társadalom fejlődésének és sikerének mércéje és az elsődleges alku tárgya, amikor a Birodalom elbukik és a széttagolt bolygók a tudományos visszafejlődés állapotába kerülnek. Az atomfegyverek birtoklása fokozza a feszültséget az egymással szemben álló bolygók között és az atomenergiával működő áruk meggyőző kereskedelmi tárgyaknak bizonyulnak.
Ami az Alapítvány trilógia mögött lapul
A figyelemre méltó dolog azonban az, hogy Asimov atomerőműveket, bombákat és luxuscikkeket vizionált egy olyan időszakban, amikor a tudomány még csak gyerekcipőben járt és fejlődött. Az atombomba 1945-ben hullott le, az első működő atomreaktor 1948-ban épült meg és az első olyan erőmű, amely áramot termelt a villamosenergia-hálózat számára, 1954-ben nyílt meg. Asimov az Alapítvány trilógia első részét a negyvenes évek elején írta, így még nem lehetett szemtanúja az atommaghasadás gyakorlati alkalmazásának. Asimov világának technológiája hihetetlenül előrelátó volt és hihetetlenül aktuális az ő korában, mivel a könyv megjelenésének idejére a nukleáris technológia egyszerre mutatott nagy ígéretet és nagy veszélyt.
Az Alapítvány trilógia másik jelentős tudományterülete, a pszichohistória nem rendelkezik ilyen alapokkal a valódi akadémiai tudományágakban. Bár létezik egy „pszichohistória” nevű tudományterület, annak célja a múltbeli események mögött meghúzódó okok megmagyarázása a pszichoanalízis segítségével. Míg Asimov pszichohistóriája inkább azzal foglalkozik, hogy a matematikát a jövőbeli események előrejelzésére használja. Mégis, ez a kitalált tudományág növeli az Alapítvány mint sci-fi mű érdemeit.
Az Alapítvány trilógia keretein belül elképzel egy olyan világot…
…amelyben a pszichológia és a statisztika alapelveinek felhasználásával jogosan lehet előre látni a jövő eseményeit, több ezer évre visszamenőleg, majd azt vizsgálja, mi történhet, ha ez a tudomány végül katasztrófát okoz az emberiségnek. Hogyan befolyásolná ez az akkori politikai rendet? Mekkora hatalmat adna a pszichohistorikusoknak, ha – ahogy Hari Seldon állítja az Alapítványban – a pszichohistóriát ugyanolyan nehéz lenne megtanulni, mint az energiaátvitel fizikáját? Vajon az emberek száz évvel később is bíznak majd ezekben a jóslatokban és vajon a jóslatok ismerete megváltoztatja-e a viselkedésüket? Seldon jóslataival Asimov a pszichohistóriát arra használja, hogy a regényben egy tudományos-fantasztikus „alkalmat” teremtsen, egy olyan „mi lenne, ha”-t, amely a valós tudományban találja meg az eredetét, de túlmutat rajta és egy fiktív forgatókönyvbe torkollik.
Ahogy az atomenergiát a fenntartható energia következő határának tekintették, úgy a pszichohistória is lehet a „következő határ” a szociológiában vagy a valószínűségi matematikában. Végül is, nem szeretnénk mindannyian tudni, mikor emelkedik fel egy új világhatalom, mikor törhet ki újra háború, mikor omlik össze végleg egy régi birodalom? Ahogy Asimov egyik kulcsszereplője fogalmaz: „Bármelyik bolond meg tudja mondani, ha egy válság bekövetkezik. Az igazi szolgálat az államnak az, hogy már embrióban felismerje azt”.
A sci-fi híres, vagy talán hírhedt arról, hogy előre jelzi mind a tudomány, mind az emberiség állapotának alakulását. Az Alapítványt az teszi lenyűgözővé, hogy mennyire előrevetítette a következő évtizedek valós fejleményeit és hogy a benne fantáziált futurisztikus technológiák. Erőterek, űrutazás, ellenőrizetlen városi terjeszkedés… Nagy része még ma is utat talál a science fictionbe és a tudományos tényekbe. Ez a regény mérföldkőnek számít. Mércét állít a műfajnak mind a csúcstechnológiával, mind az emberi faj jövőjével való kölcsönhatása tekintetében.
Ajánlunk pár oldalt ahol ingyen letölthetsz pdf könyveket és hangoskönyveket is:
KAPCSOLÓDÓ:
